Hasznos tudnivalók

Kötelező-e a közszolgáltatás?

 

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. (Hgt.) 20. § (1) bekezdése szerint „az ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos) köteles az ingatlanán keletkező, települési szilárd hulladékot a külön jogszabályban előírtak szerint gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni”. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályiról szóló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet 6. § szerint „a települési hulladék kezeléséért közszolgáltatási díjat kell fizetnie annak, aki a jogszabályok rendelkezései szerint a települési hulladék gyűjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezett”. A Hgt. 27. § (2) bekezdése szerint „a közszolgáltatás teljesítése csak törvényben meghatározott esetekben szüneteltethető, illetőleg korlátozható”. A fenti kötelező igénybevételre vonatkozó előírásokat a törvény és a kormányrendelet felhatalmazása alapján megalkotott önkormányzati rendeletek is megismétlik.

 

Kell-e egyedi szerződéssel rendelkezni a közszolgáltatáshoz?

 

A jogviszony létrejön a Hgt. és az az alapján megalkotott helyi rendelet felhatalmazása alapján. Szerződést a települési Önkormányzat köt a Közszolgáltatóval arra, hogy a közszolgáltató végezze el a településen található ingatlanokon képződött, veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék szállítását, kezelését és ártalmatlanítását, az ezzel összefüggő feladatok felajánlását. Ez azt is jelenti, hogy a jogviszony létrejöttéhez nem szükséges az egyes ingatlan tulajdonosának vagy használójának egyedi szerződést kötnie a közszolgáltatóval. Egyedi szerződések megkötésére csak az általánostól eltérő esetekben, illetve gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók esetében kerül sor.

 

Mi képezi a közszolgáltatás részét?

 

Az Ön ingatlanán keletkező hulladékot hetente egyszer, az ingatlan elé kihelyezett szabványos hulladékgyűjtő edényzetből elszállítjuk, az ürítés napjáról az önkormányzat ad tájékoztatást. A nagyméretű hulladékok elszállítására évente egyszer házhoz menő lomtalanítási programot szervezünk.

A Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. korszerű hulladékkezelő eszközökkel és létesítményekkel szelektív hulladékgyűjtést valósít meg, melyet hulladékgyűjtő szigeteken, és az újonnan létesült hulladékudvarokban (Kalocsa, Sükösd, Baja, Csátalja, Bácsalmás) biztosít a lakosság számára. A szelektív szigeteken papír-, műanyag- és üveghulladék helyezhető el, a hulladékudvarokban ezen felül a lakosságnál keletkező veszélyes hulladékokat (akkumulátor, sütőolaj stb.) is átvesszük díjmentesen. A szelektíven gyűjtött, válogatást, bálázást igénylő haszonanyagokat (papír és pet hulladék) a vaskúti hulladékkezelő telephelyen újonnan létesült gépesített válogató, bálázó gépsoron készítjük elő.

 

Mit tartalmaz a közszolgáltatási díj?

 

A közszolgáltatás díjának meghatározását kormányrendelet szabályozza. A közszolgáltatási díjat úgy kell meghatározni, hogy a közszolgáltatást működtető szolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos költségek és ráfordítások megtérülésének, valamint a közszolgáltatás fejleszthető fenntartásához szükséges költségek és ráfordítások fedezetének biztosítására alkalmas legyen. Költségnek és ráfordításnak minősül különösen a hulladékbegyűjtés, -szállítás, -ártalmatlanítás, -hasznosítás gyakorlásához szükséges, a hulladékkezelő létesítménynek, eszköznek a közszolgáltatással kapcsolatos üzemeltetési költsége és ráfordítása, ideértve a fenntartással és karbantartással felmerülő költségeket és ráfordításokat is, illetve a közszolgáltatás körében működtetett létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és a harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége.

 

 

Mekkora a közszolgáltatás díja?

 

A közszolgáltatás a szolgáltató által meghatározott és a képviselő-testületek által jóváhagyott díjtételeit az önkormányzati rendeletek és a közszolgáltatási szerződés tartalmazzák. A díjak megtalálhatók a honlapon, illetve az ügyfélszolgálaton is, valamint telefonon is kérhető tájékoztatás.

A Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszerhez tartozó Önkormányzatok közigazgatási területén a 110 literes edényzet lakossági szolgáltatási díja 2010. január 01-jétől nettó 285 Ft/ürítés.

 

Mikor kell a hulladékgyűjtő edényt kihelyezni?

 

Az ürítés az adott napon reggel 7 órától este 20.00 óráig tart. A gyűjtőedényeket az ingatlan előtti közterületre, a szállítójármű által megközelíthető helyre kell kihelyezni. A kihelyezésnél figyelembe kell venni a közterület-foglalásra vonatkozó önkormányzati előírásokat is.

 

Mi a teendő, ha többlet hulladék keletkezik?

 

A bajai, vaskúti és a kalocsai ügyfélszolgálaton vásárolható emblémás zsákban (bruttó 356 Ft/db) a többlethulladék az ürítés napján a zárt szabványos edényzet mellé kihelyezhető, azt a Szolgáltató elszállítja. A szolgáltatási területünkön lakó ingatlan-tulajdonosoknak lehetőségük nyílik arra, hogy lakóingatlanonként veszélyes hulladéknak nem minősülő hulladékot a Vaskúti Regionális Hulladéklerakóra (6521 Vaskút, Külterület 0551. hrsz.)  saját járművel kiszállíthatnak.

A Vaskúti Regionális Hulladéklerakó megközelíthető Baja felől a bácsbokodi úton, a Jabba Kft. telephelye után jobbra található bekötő úton.

Vaskút felől pedig az Aradi utca folytatásaként megépült műúton közelíthető meg.

 

A Vaskúti Regionális Hulladéklerakón átvett többlethulladék ártalmatlanítási díjai:

·        Inert hulladék beszállítása esetén:  2, 15 Forint/kg (bruttó ár)

·        Zöld hulladék beszállítása esetén: 11, 8 Forint/kg (bruttó ár)

·        Kommunális hulladék beszállítása esetén: 19,30 Forint/kg (bruttó ár)

 

A hulladékkezelő komplexum (Vaskút, 0551 hrsz.) nyitva tartása:

hétfőtől szombatig 8 órától 18 óráig.

A Hulladékkezelő Komplexum vasárnap és ünnepnapokon ZÁRVA tart.

Igény esetén konténeres hulladékszállítással is állunk az Ön rendelkezésére, 5 m3-től a 31 m3 –es konténerig.

Érdeklődni lehet: 06-79/524-821-es telefonszámon.

Megrendelni lehet: 06-79/572-052-es fax számon.

A begyűjtött hulladék kezelése (hasznosítás, ártalmatlanítás) a vaskúti regionális hulladékkezelő telepen valósul meg. A korábbi települési önkormányzati lerakókat pályázat keretében véglegesen lezárják, ezzel egy időben megkezdődnek a rekultivációs munkálatok, így minden települési szilárd hulladékot a Vaskúti Regionális Hulladékkezelő Telepre kell szállítani.

 

Milyen kötelezettségei vannak az ingatlantulajdonosnak?

 

Az ingatlantulajdonos alapvető kötelezettsége a hulladék önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelő gyűjtése, valamint a közszolgáltatási díj megfizetése.

 

Mi a teendő, ha lakatlan az ingatlan?

 

Szüneteltethető a közszolgáltatás igénybevétele a helyi rendelet szerint azokon az ingatlanokon, amelyeken legalább 60 napig senki sem tartózkodik, s emiatt hulladék sem keletkezik. A szüneteltetésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni a Szolgáltatónak, a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt legalább 15 nappal. Ha a szünetelés feltételeiben változás következik be, az ingatlantulajdonos ezt írásban haladéktalanul köteles a Szolgáltatónak bejelenteni. Írásbeli bejelentés nélkül visszamenőleges hatállyal szüneteltetést nem lehet megállapítani, erre az időszakra az ingatlan tulajdonosa /birtokosa, használója/ a kötelező közszolgáltatásért díjfizetési kötelezettséggel tartozik. Az írásbeli bejelentés tényét a kötelezettnek kell vita esetén igazolnia.

 

Mi a teendő ingatlan adásvételekor?

 

Ingatlan tulajdonjogát érintő változásról (vétel, eladás) a közszolgáltatót írásban értesíteni kell. A bejelentést az eladónak kell megtennie a változást igazoló okirat másolatának csatolásával. Ugyancsak értesíteni kell a közszolgáltatót az erről szóló okirat másolatának csatolásával, ha az ingatlan használatában változás áll be. Ha az írásbeli bejelentés elmarad, az ebből eredő következmények a korábbi kötelezettet vagy annak örökösét terhelik.

 

Tájékoztatónk a 2010. január 01-től érvényes árakat tartalmazza.

 

Kérdésével, kérésével forduljon hozzánk bizalommal, keresse fel ügyfélszolgálatainkat!

 

Ügyfélszolgálati irodáink:

  • bajai ügyfélszolgálati iroda

6500 Baja, Szabadság út 22.      

Tel: 79/420-609         

Nyitva tartás: 

  • H    08.00-12.00  13.00-20.00
  • K    09.00-12.00  13.00-17.00
  • Sz   09.00-12.00  13.00-14.00
  • Cs  09.00-12.00  13.00-17.00
  • P    09.00-12.00  13.00-14.30

          Ebédidő: 12.00-13.00 

  • kalocsai ügyfélszolgálati iroda

6300 Kalocsa, Érsekkert út 1.

Tel: 78/461-377

Fax: 78/461-678

Nyitvatartás:

                       

  • H  8.00-11.30
  • K  Szünnap
  • Sz 8.00-11.30 - 13.00-15.00
  • Cs 8.00-11.30 - 13.00-15.00
  • p    8.00-11.30

  A nyitvatartási idő alatt működik a pénztár. A zsugorítmányok átvétele hétfőnként,

 13.00-15.00 között történik.

                                              

  • vaskúti ügyfélszolgálati iroda

6521 Vaskút, Külterület 0551.

Tel: 79/524-821

Fax: 79/572-052

Nyitva tartás: H-P: 8-16

Internetes elérhetőség: www.fbhkft.hu, e-mail: fbhkft@fbhkft.hu